A romantikától Johann Sebastian Bachon át újra a romantikához elérve – ezt az élményekben gazdag koncerttermi túrát kínálja a közönség számára a Haydneum három őszi-téli hangversenye a Zeneakadémián: elismert remekművekkel és izgalmas felfedezésekkel. S ami egészen magától értetődő: nagyszerű és avatott művészek előadásában.
Mindjárt az első koncert (okt. 16. 19 óra, Solti Terem) programja egymás társaságában ígéri Frédéric Chopin néhány népszerű zongoraművét, valamint az életmű egy jóval kevésbé ismert vonulatát: a zeneszerző lengyel versekre (köztük Adam Mickiewicz költeményeire) komponált dalait. A zenetörténet kutatójaként is figyelemre méltó fiatal szoprán, Aldona Bartnik hangján felhangzó számok egyszerre bizonyítják Chopin sohasem szűnő kötődését a lengyel kultúrához, valamint vonzalmát, sőt érzékét az emberi énekhang és a vokális műfajok iránt. S talán meglepő, de jó ismerősünk, a japán Naruhiko Kawaguchi zongorajátéka ez utóbbi vonatkozásban is további tanúsággal szolgál majd. Az élénk pillanataiban is elegáns lengyel táncot megdicsőítő koncerttermi mazurkák mellett ugyanis felhangzik Vincenzo Bellini Normájának örök slágere, a Casta diva is – zongorán. Gyönyörű példáját adva annak, hogy milyen sokat jelentett Chopin számára a bel canto operastílus, amelynek nyomán a hangszeres játékban is az éneklés eszményét, szépségideálját kívánta megidézni.
A Haydneum adventi koncertje (december 6. 19.30, Nagyterem) az évek során kialakult szép és méltó hagyomány jegyében Bach-kantátákkal várja a nyitott lélekkel érkező közönséget. Az esemény tehát az ünnep közeledtét hirdeti, míg a program gazdagsága már jó előre a dús ajándékot előlegezi, hiszen nem kevesebb mint öt kantáta hangzik majd el a magyar és nemzetközi kiválóságokat felvonultató énekes szólistagárda, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában. Az est karmestere, Vashegyi György úgy válogatta össze a Miklós, egyszersmind Mikulás napján megszólaló műveket, hogy azok reprezentatív mintát adjanak Bach kantátaterméséből, kezdve a sort az egyik legkorábbi – és az utókorra maradt – ilyen műfajú darabjával, a talán még Arnstadtban vagy már épp Mühlhausenben, de mindenképp pályafutása korai szakaszában megkomponált Nach dir, Herr, verlanget mich kezdetű művel.
Az esztendő utolsó zeneakadémiai Haydneum-koncertje (december 12. 19 óra, Solti Terem) azután újra romantikus estének ígérkezik, méghozzá a nagyszerű hazai muzsikusok által alapított historikus kamaraegyüttes, az Ensemble Variabile jóvoltából. Pontosabban romantikus és klasszikus estének, hiszen az első számként megszólaló Mendelssohn-darab, a csoda-kiskamaszként kottapapírra vetett D-dúr vonósszimfónia még korábbi stíluseszményeket követő tanára, a Goethe zenei tanácsadójának is tartott Carl Friedrich Zelter ellenőrző tekintete alatt született. A G-dúr szextettje révén megidézendő Friedrich Wilhelm Kalkbrenner pedig egyenesen az utolsó klasszicistának nevezte magát, az utókor emlékezetében azonban alakja legfőként bámulatos zongoraművészként él, aki nagylelkűen összeismertette Chopint a párizsi zongoragyáros Pleyellel, és akit – ahogy a csípős humorú Heinrich Heine felidézi – egy kortársa ekképpen jellemzett: „Úgy néz ki, mint egy bonbon, ami a sárba esett.” A koncertet záró Brahms-kompozíció, a híres f-moll zongoraötös viszont már keletkezéstörténete révén is alkalmas lehet arra, hogy romantikus képzeteket ébresszen bennünk, lévén ez a mű valósággal próteuszi alakváltásokon ment keresztül: vonósötösként indulva, majd két zongorára átírt szonáta gyanánt folytatva küzdelmes életét, míg végre megszületett a zongoraötös máig diadalmas műalakja.