F. MENDELSSOHN (1809–1847): D-dúr vonósszimfónia, MWV No. 2
F. W. KALKBRENNER (1785–1849): G-dúr szextett, op. 58
—
J. BRAHMS (1833–1897): f-moll zongoraötös, op. 34

20%-os kedvezményes jegyvásárlás 2026. június 17-ig!

Friedrich Wilhelm Kalkbrennert (1785–1849) ma kevesen ismerik, pedig a német zeneszerző, zongoravirtuóz és tanár a maga korában igazán közkedvelt volt: Haydn, Beethoven, Hummel bécsi barátja, Salieri tanítványa, akit Chopin is csodált, és aki Londonban és Párizsban élete végéig tanította a saját maga által kifejlesztett zongorajáték-technikát. Négytételes zongoraszextettje leginkább Schubertre emlékeztet, s bár Kalkbrenner magát „az utolsó klasszicistaként” emlegette, műve a romantika érzéseit adja vissza. A főszerep a zongoráé, a kísérő vonósötös időnként zenekarszerűen színezi a hangzást – a Zongorahatos megismerésre érdemes, jelentős mű. Előtte Mendelssohn tizenhárom vonósszimfóniájának egyike, a háromtételes D-dúr mű hangzik el, melyet szerzője 12-14 évesen komponált klasszikus stílusban, ám 6/8-os zárótételének ritmuseltolásai már a komponista érettebb műveit előlegezik. A koncert második felében Brahms talán legismertebb zongorás kamaraműve, az f-moll zongoraötös csendül fel: az 1864-ben keletkezett kompozícióban szintén fontos szerep jut a zongorának, jóllehet Brahms eredetileg vonósötösre szánta a darabot.
A műsort az Ensemble Variabile, a historikus előadásmódra épülő kamaraegyüttes szólaltatja meg.